Közélet

Ezt gondolja minden idők néhány államférfija a menekültválságról

Tóbiás József: Közös európai menekültügyi rendszerre van szükség, amely magában foglalja a regisztráció megszervezését, a menedékkérelmek elbírálását, a menekültek elosztását és finanszírozását – hangsúlyozta Tóbiás József, az MSZP elnöke, aki szerdán Brüsszelben részt vesz az európai baloldali pártcsalád vezetőinek az esti EU-csúcstalálkozót megelőző tanácskozásán.

Az ilyen közös rendszerben való megállapodás esetén van értelme kvótákról beszélni – mondta az MTI-nek a megbeszélés előtt adott nyilatkozatában.
Közölte: pártja az Országgyűlésben határozati javaslatot nyújtott be, amely – szemben az akkor még el nem fogadott politikai nyilatkozattal – valós cselekvési tervet vázolt fel, és arra irányult, hogy Magyarország kezdeményezze a dublini előírások felfüggesztése mellett az ideiglenes menedékkérelmi elbírálási rend kialakítását.

“A közös schengeni határvédelem hiánya egyértelműen igazolja, hogy a nemzetállamok önmagukban nem képesek kezelni ezt az Európát érintő menekülthullámot” – állapította meg Tóbiás József. A magyar szocialisták elnöke szerint a menekültelosztási kvóta szükséges, de nem jelent tartós megoldást.
A kvóták kérdéséről a miniszterelnöknek és a hazai politikának józanul kellene gondolkodnia – mondta. Utalt az “okos enged” magyar mondásra, és hozzátette: nem ezen dől el a menekültügy hosszú távú kezelése.

Tóbiás József azt mondta, a közös európai menekültügyi rendszerben a gyors és hatékony regisztráció biztosítása érdekében fontos, hogy Görögországban nagy kapacitású hot spotokat lehessen létrehozni.

Robert Fico: 

Szlovákia az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán támadja meg az unió belügyminiszterei által minősített többségi szavazással kedden jóváhagyott, a migránsok kötelező elosztását előíró kvótadöntést – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő szerdán Pozsonyban.

A szlovák miniszterelnöknek a szerdai kormányülés után tett bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Fico elmondta, hogy Szlovákia nem tesz eleget annak, hogy beépítse saját jogrendjébe a keddi brüsszeli döntés jogi következményeit, és ezzel úgymond önkéntesen kiteszi magát annak, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indítson az ország ellen. A szlovák kormányfő ezzel megerősítette egy nappal korábban tett hasonló kijelentését, amelyben a kötelezettségszegési eljárás felvállalásának lehetőségét helyezte kilátásba.

Szerinte Szlovákia ellenállásának “nagy hozzáadott értéke” lesz, mert mint mondta, az nem csupán a migránsok elhelyezéséről szóló kvótákat, hanem az unió teljes további működését is érinti majd.  “Nem engedhetjük meg, hogy Európa a többség a kisebbség ellen elv mentén működjön, mert akkor mindennek vége” – szögezte le.

Vona Gábor:

A Jobbik elnöke szerint Magyarországnak ellenállást kell mutatnia a kvótarendszerrel szemben, s erre jó megoldás egy népszavazás kezdeményezése. Vona Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélte, meg lehet találni az alkotmányos formát arra, hogy uniós jogszabályról referendumot lehessen tartani.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy “ha minden szál szakad”, érdemes megfontolni az európai polgári kezdeményezést is, de azt egy lassú és gyenge intézményként jellemezte.

A Jobbik elnöke – az idő sürgetésére hivatkozva – az Európai Unió alapszerződéseinek módosítását is felvetette annak érdekében, hogy létrejöjjön egy uniós népszavazási intézmény, vagy egy tagállam lehetőséget kapjon arra, hogy saját országában tartott népszavazással el tudjon utasítani EU-s jogszabályt. E

lsődlegesnek a politikai igény megfogalmazását tartotta, s arra kérte az európai politikai erőket, vizsgálják meg, hogy tagállamukon belül hogyan tudnak szembeszállni a kvótarendszerrel.

Vona Gábor a kvóta alapján való elosztást működésképtelen, rossz struktúraként jellemezte, ami nem megoldja, hanem fokozza a problémát. A Jobbik elnöke szerint a kvótarendszer “felhívás keringőre”, meghívó azoknak, akik a bevándorlás gondolatával játszanak. Abszurdnak minősítette amiatt is, hogy nincs garancia arra, hogy a migránsok ott maradnak, ahová elhelyezik őket, vagy ha mégis, akkor megszűnik az emberek szabad mozgásának uniós vívmánya. Vagy Schengen, vagy kvótarendszer – összegzett.

Vona Gábor értékelése szerint ami most történik, az az EU összeomlása, s ehhez elég volt néhány 100 ezer fegyvertelen migráns. Bírálta, hogy Brüsszelben egy szűk csoport az emberek, nemzetek megkérdezése nélkül, tagállami egyetértés hiányában próbál bármit rákényszeríteni azokra. Kijelentette: a kvóta mellett a leghatározottabban elutasítanak minden, a jövőben megfoganó felvetést, ami rákényszerítené Magyarországot, hogy akarata ellenére bevándorlókat engedjen be. Meg kell őriznünk Magyarország jelenlegi szociokulturális arculatát, s ehhez akár az Unióval szemben is ragaszkodnunk kell – hangoztatta a Jobbik vezetője.

Tordai Bence: 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt várja a kormánytól, hogy gondoskodjon az ide érkező menekültek emberséges ellátásáról és kezdjen hozzá a menedéket kapók beilleszkedését segítő programok kidolgozásához.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője szerdán, az MTI-nek elmondta, erre azért van szükség, mert az uniós belügyminiszterek keddi egyezsége alapján Magyarországnak évente legalább ezer menekültet kell befogadnia. Ez a döntés azt jelenti, Európában győzött az emberség és a józan ész, Magyarország pedig magára maradt, Orbán taktikája megbukott – fogalmazott a szóvivő, aki szerint a kormánynak fel kell adnia “látványosan megbukott különutas politikáját” és érdemben részt kell vennie az EU-s tárgyalásokon. A PM emellett azt is elvárja a kabinettől, hogy normalizálja a kapcsolatokat a szomszédos országokkal, továbbá legyen kezdeményező a szíriai rendezésben, főleg a Törökországban lévő menekülttáborok támogatásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik