Közélet

Megszavazták a menekültek elosztását

Nem teljes egyetértéssel, hanem minősített többséggel szavazták meg kedden délután az Európai Unió belügyminiszterei 120 ezer menekült elosztását a tagállamok közt. A megállapodást Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia elutasította, Finnország pedig tartózkodott.

Uniós források szerint egyelőre 66 ezer embert helyeznek át a többi tagállamba Olaszországból és Görögországból. További 54 ezret Magyarországról helyeztek volna át, de a magyar kormány elutasította, hogy hazánkat frontállammá minősítsék, arra hivatkozva, hogy a hozzánk érkező menekültek egy uniós országon már áthaladtak, így ott kellett volna őket regisztrálni. Úgy tudni, az 54 ezer fő áthelyezéséről később döntenek.

A kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint a mostani döntés értelmében Magyarországnak 988 menekültet kell befogadnia Görögországból.

Jean Asselborn, a tanácskozást elnöklő luxemburgi miniszter közölte: az ülésen egyik tagállam sem jelezte, hogy nem fogja tiszteletben tartani a döntést, erre az uniós szabályok szerint nincs is jogi lehetőség. Rendkívüli helyzetre hivatkozva ugyanakkor bármely tagállam elhalaszthatja a rá eső kvóta 30 százalékát, legfeljebb egy évre.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter közölte: a megállapodás csak egy eleme a megoldásnak, azt is meg kell találni, hogyan akadályozzák meg, hogy az elosztott menedékkérők ismét útnak induljanak. Hangsúlyozta: a menekültek nem választhatják meg szabadon, hogy hol szeretnének menedéket kapni és ha más országban találnak rájuk a hatóságok, meg fogják kérni őket, hogy hagyják el az Európai Uniót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik