Közélet

32 menekült jutott át a határzáron

Harminckét újabb menekült bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt hétfőn, tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a húsz szír, hat török, három koszovói, két afgán és egy bangladesi állampolgár a kerítésen átmászva vagy alatta átbújva, illetve a korábban megrongált határzáron keletkezett réseken jutott be Magyarország területére. A vádlottak közül tizenhárom esetben Kelebia, tizenegy alkalommal Mórahalom, négy esetben Tompa, míg három esetben Röszke külterületén lépték át illegálisan a határt.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetését minden esetben elismerték, egy elkövető szabadlábon, míg a többi őrizetben várja a bírósági tárgyalást. A Szegedi Járási Ügyészség kedd reggel az előzetes letartóztatását indítványozta egy szír férfinak, aki a múlt szerdai, röszkei határátkelőnél történt tömegzavargás során lépett be Magyarország területére, és akit Győrben tartóztattak fel, és állítottak elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik