Közélet

Az Uniótól kérnek kárpótlást a magyar fuvarosok a határzárak miatt

Az Európai Bizottsághoz (EB) fordulnak a magyarországi fuvarozók a megnehezedett határátlépések miatt keletkezett veszteségeik pótlásáért – írja a Magyar Idők pénteki számában.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete a vezetési idő ellenőrzésének enyhítéséért érdekében is az Európai Bizottsághoz kíván fordulni – mondta a lapnak Pencz Zoltán, az egyesület főtitkára.

Szeritne a lezárt átkelők kerülőre kényszerítik a járműveket, emiatt az eredetileg számított menetidők megnövekednek. Azt is mondta, hogy érdemes lenne megfontolni, hogy amíg a menekültkrízis tart, a vezetési és kötelező pihenőidő betartásának ellenőrzésénél a hatóságok érvényesítsék a vis maior szempontokat, azaz hagyják figyelmen kívül a menetidők esetleges kényszerű túllépését.

A határhelyzet a szállítmányozó cégeknél is késedelmet és költségnövekedést eredményez – mondta Thomas Schauer, a szállítmányozással foglalkozó Gebrüder Weiss Magyarország ügyvezető igazgatója. Szerinte, amióta lezártak egyes közúti határátkelőket, szállítmányaikat korábban indítják, és feltérképezik a lehetséges alternatív útvonalakat.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) az EB-hez fordul azért is, hogy a gépjárművezető-hiány megszüntetése és a folyamatos utánpótlás érdekében tegyék lehetővé Magyarországon a 18 éves korhatár visszaállítását a belföldi fuvarozásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik