Közélet

Elhallgattatott migrációkutatók

Az MTA egyelőre letiltotta nyilatkozataikat.

Szájkosarat kaptak a migráció kutatói az MTA Kommunikációs Főosztályától. Addig nem nyilatkozhatnak a sajtónak, amíg a migrációt vizsgáló akadémiai bizottság eredményeit nem teszik közzé. A Népszabadság birtokába került utasítás szerint az akadémikusok „migráció menekült témában” egyelőre ne nyilatkozzanak. Ez vélhetően egy hónapos kényszerű hallgatást jelent az akadémikusoknak, mert a tervek szerint az MTA akkor teszi közzé a migrációt vizsgáló akadémiai bizottság vizsgálati eredményeit. A döntéshez a kommunikációs főosztály a kutatók türelmét és együttműködését kéri.

Addig is marad a Századvég migrációs magyarázata

A minap jelentették be, hogy Migrációkutató Intézet néven kutatóközpontot alapított a Századvég Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium. Az intézet célja a migráció jelenségének összetett szempontrendszer szerinti kutatása, a migrációs mozgások európai és magyar következményeinek feltérképezése. Főigazgatóként Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója irányítja az intézetet, amely kiemelt figyelmet fordít a származási és fogadóországok politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetének tanulmányozására, a migrációs politika jogi vetületére, illetve a bevándorlás geopolitikai és biztonságpolitikai összefüggéseire is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik