Közélet

Könnyező fideszes és gyurcsányozás Dopeman szoborrugdosós tárgyalásán

Egy 82 éves néni elmondta: a tévében hallotta, hogy az állampolgárokra hagyják a feljelentést, szaladt is azonnal az ügyészségre.

Az MTI hosszan beszámol a garázdasággal megvádolt Pityinger László, azaz Dopeman büntetőperének keddi tárgyalásáról, ahol feljelentőket hallgattak meg tanúként. Az ügy azért zajlik, mert még két éve egy tüntetésen ledöntötték Orbán Viktor hungarocell-szobrát, és a szobor leszakadt fejébe belerúgott a rapper.

Egy 82 éves nő könnyek közt beszélt arról, hogy ha ma valakivel ez következmények nélkül megtörténhet, akkor holnap mással is, ennek pedig megálljt kell parancsolni. A tanú, aki keresztény meggyőződésére is hivatkozott, azt mondta: az események után a tévében hallotta, hogy a miniszterelnök és a Fidesz nem tesz feljelentést, azt a magyar állampolgárokra hagyja. Erre az idős asszony, mint elmondta, nyomban megírta beadványát, amit Pest megyei otthonából személyesen vitt be a fővárosba, az illetékes kerületi ügyészségre. Azt is elmondta, hogy ő a legidősebb Fidesz-tag, a békemenetben mindig ott van, hóban-fagyban-hidegben.

Egy másik tanú arról beszélt, hogy az is megbotránkoztatta volna, ha ezt Gyurcsány Ferenc szobrával teszik, bár akkor feljelentést nem tett volna. Ekkor tett egy kitérőt, mondván, hogy „Gyurcsány Ferenc karrierista szélhámos, nem ember, nem magyar ember”.

Több tanú szóvá tette, hogy a szobordöntés szervezőit kellene felelősségre vonni, volt, aki egyenesen arról beszélt, hogy az a meggyőződése, hogy Dopemant kihasználták és belerángatták az ügybe. A védők ugyanakkor a tárgyaláson felvetették, hogy korábban nyilvános rendezvényen Gyurcsány Ferenc szalmabábuját felgyújtották, sőt, leköpték a fényképét egy tévéműsorban anélkül, hogy mindennek bármilyen büntetőjogi következménye lett volna.

Dopeman korábban azt mondta: a tárgyalás az elején fárasztó volt, de aztán kezdett egyre szórakoztatóbbá lenni. Kiderült, hogy két feljelentő szinte szóról szóra megegyező, formailag is hasonló feljelentést adott be, pedig mindketten tagadták, hogy ismernék egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik