Közélet

Diplomáciai csörte robbant ki Magyarország és Románia között

A román külügy szerint a magyar kormány mondvacsinált vitába próbálja belerángatni őket, hogy elterelje a figyelmet saját elszigetelődéséről.

Korábban írtuk, hogy bekérette a magyar külügy a budapesti román nagykövetség ügyvivőjét, arra hivatkozva, hogy Románia miniszterelnöke „még mindig magyarellenes hazudozással kívánja menteni belpolitikai és megkérdőjelezett személyes erkölcsi tekintélyét”. Victor Ponta ezt megelőzően azt mondta, hogy országa „emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket”.

A román külügyminisztérium kedd este kiadott közleményében úgy reagált, hogy „Magyarország egy mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát”, mellyel az a célja, hogy „elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseiről, és arról az elszigetelődésről, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek”. A közlemény szerint „megengedhetetlen és ellentétes a két ország közötti stratégiai partnerséggel” az a mód, ahogyan a magyar fél eljárt keddi intézkedései és üzenetei révén.

A román fél szerint budapesti nagykövetségük kezdeményezte azt a megbeszélést, melyen a román ügyvivő a Külügyminisztériumban részt vett.

Ponta bekeményít

A román miniszterelnök Facebook-posztja szerint a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak, vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók

Kijelentette: nem kíván a magyar kormány képviselőinek “provokációira” válaszolni, de – mint fogalmazott – érthető módon “emberként és európai polgárként” felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat “Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott”.

Leszögezte: sok más európai vezetőhöz hasonlóan ő is feladatának érzi, hogy bírálja Magyarország legmagasabb rangú vezetőinek megnyilvánulásait.  “Ezek az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyenei. Mind az antiszemita megnyilvánulások, mind a bármiféle kisebbségekkel szembeni bánásmód, most pedig a menekültkrízis” – fogalmazott bejegyzésében Victor Ponta.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik