Közélet

A rendőr-katona párosból a rendőr a főnök a határon

A rendőrök vezetik a honvédekkel közös őr- és járőrszolgálatokat a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése esetén, és ők lesznek a felelősek a meghatározott feladatok teljesítéséért, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazásának jogszerűségéért is, olvasható Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter kedden hatályba lépett együttes utasításában.

A Magyar Honvédségnek a rendőrségi feladatok ellátásában történő közreműködése rendjéről szóló utasítás kimondja, az országos rendőrfőkapitány és a honvéd vezérkar főnöke külön együttműködési megállapodást köt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén szükséges feladatok koordinált végrehajtásáról, valamint az arra való felkészülésről.

A miniszteri utasítás szerint a rendőrök a közös szolgálati feladatok ellátásával összefüggésben intézkedések foganatosítására kérhetik fel a honvédeket. Ez a felkérés csak akkor tagadható meg, ha foganatosítása jogszabályba ütközne, vagy az a végrehajtására kijelölt honvédtől nem várható el, illetve a körülmények azt nem teszik lehetővé.

A honvédek a felkért intézkedés foganatosítása közben a jogszabályokban meghatározott kényszerítő eszközöket alkalmazhatják. Az intézkedéseket alapvetően a járőrvezető rendőrnek kell foganatosítania, míg a honvédek közvetlen biztosítást adnak. A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás kimondja, hogy közös szolgálat esetén a honvédek csak akkor kezdeményezhetnek önálló intézkedést, ha a járőrvezetővel nem állnak közvetlenül kapcsolatban vagy azonnali intézkedésre van szükség.

A honvédség emellett a rendőrség igénye esetén élelmezést biztosít a tömeges bevándorlással összefüggő feladatok végrehajtásában részt vevő belügyi szervezeteknek és közfoglalkoztatottaknak. A két tárcavezető utasítása külön rendelkezéseket tartalmaz a tranzitzóna őrzés-védelmére, amit a rendőrség, illetve honvédség önállóan, teljes körű intézkedésre jogosultan lát el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik