Közélet

Orbán: Magyarországon nem jöhet létre menekülttábor

Magyarországon nem jöhet létre menekülttábor – jelentette ki Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban. A csatorna egyelőre csak részleteket sugárzott, amiből kiderül: a kormányfő szerint Magyarországon semmilyen “hotspot”, menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely nem jöhet létre. Azt mondta: a határt nem légmentesen zárjuk, egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek egyébként eddig is hatályban voltak. Hozzáfűzte: eddig sem lehetett volna Magyarország határát a határátkelőhely pontokon kívül máshol átlépni.

Az illegális határátlépőket letartóztatják majd a rendőrök, a büntetés több év börtön és kitiltás lehet. A kerítésen ugyanakkor táblák jelzik majd, merre van a legközelebbi határátkelőhely, ott lehet majd menekültstátuszt kérni – közölte Orbán.

Az interjúban arról is beszélt, hogy Görögország nem tudja megvédeni határait, ezért egy összeurópai határrendészeti erőnek kellene segítenie, hogy „ne legyen ennyi menekült és főleg ne Magyarországon”.

Orbán párhuzamos társadalmakat jövendöl

A német és osztrák határellenőrzés visszaállítására Orbán azt mondta: „lehetne viccelődni azon, hogy az osztrákok most olyat tesznek, amiért folyamatosan bírálták Magyarországot”, de nem most van itt az ideje az elégtételnek. Most egy rendkívüli helyzet van, amit meg kell oldani – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt könnyebb megtenni közösen, ezért örülne, ha az osztrákok „magyarellenessége” megszűnne és együtt lehetne velük működni.

Orbán szerint az emberek akaratával egyszerűen nem lehet szembemenni, ha a mindennapi tapasztalat az, hogy nem értik, mi történik körülöttük, és azt érzik, hogy az életformájuk van veszélyben. Azt is mondta, hogy „a most érkező bevándorlók nagy része nem menekült”. Úgy fogalmazott, hogy „ezek az emberek, akik itt átrontanak, átcsörtetnek Magyarországon”, Ausztriában sem állnak meg. Ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak – tette hozzá. Akinek nem jó a szerb, a magyar és az osztrák életszínvonal sem, „az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat, német életet akar élni” – jelentette ki.

Azt is mondta, hogy ezért a színvonalért megdolgoztak az európaiak, és nem lehet elvárni tőlük, hogy életveszélyben már nem lévő emberekkel osszák meg. A kormányfő szerint, ha Európa beengedi a „migránsokat”, párhuzamos társadalmak jönnek majd létre. A két civilizáció közötti versenyt pedig a keresztény európaiak el fogják veszíteni – vizionálta a miniszterelnök, aki valószínűnek nevezte, hogy a keddi kormányülésen szóba fog kerülni a válsághelyzet kihirdetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik