Közélet

Orbán egykor több millió bevándorlót várt

Kunhalmi Ágnes (Array)
Kunhalmi Ágnes (Array)
A magára hagyott országról írt az MSZP budapesti elnöke, aki szerint a kormány ugyanott tart, ahol negyed éve: tudatosan összemossa a menekülteket a bevándorlókkal.

Kunhalmi Ágnes a Népszabadságban cáfolja, hogy ő vagy a baloldal álproblémának nevezte a Magyarországra áradó menekültáradatot.

Ez nem igaz. Ilyen soha nem történt. A valóság az, hogy idén január és február közepe között naponta átlagosan 1750 menekültet fogott el a rendőrség, s ezt a szintet csak augusztus közepén érte el újra az átlépők száma. Közben azonban elindult egy plakátkampány.

Szerinte ma az országon keresztül menekülők okoznak nehézségeket, a Fidesz pedig trükközik, tudatosan összemos bevándorlást meneküléssel. A bevándorlás, amiről ő júniusban beszélt, soha nem volt gond Magyarországon. A bevándorlók remekül integrálódtak, az átlagot meghaladó arányban dolgoznak, az átlagnál kisebb arányban követnek el bűncselekményeket – írja a szocialista politikus a statisztikai hivatalra hivatkozva.

A legelvetemültebb rasszistákon kívül senkinek nincs problémája azzal, ha egy külföldi állampolgár Magyarországon talál új otthonra, itt vállal munkát vagy nyit vállalkozást. A kormány továbbra is árusítja a letelepedési kötvényeket, Rogán Antal és offshore barátai pedig szélesre tárva tartják zsebeiket. A beilleszkedést nagyban segíti, hogy a Magyarországra érkezők 80%-a magyar anyanyelvű. Igen, a rendszerváltás óta érkezett bevándorlók túlnyomó többsége határon túli magyar volt. Talán nem meglepő, hogy Orbán Viktor még 2001-ben, első miniszterelnöksége idején több millió bevándorlót várt volna, elsősorban határon túli magyarokat.

A háború és a halál elől menekülők nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, amit a kormányfő is tud – írja Kunhalmi, aki szerint a Fidesz szómágiájával az a baj, hogy lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet, pedig a menekültkérdés kezelhető lenne bármely előre gondolkodó kormánynak.

Naponta akár néhány ezer ember átengedése, regisztrálása, pár napi ellátása is megoldható lenne abból a 27,5 milliárd forintból, ami Habony-kerítésre, Fidesz-propagandára ment el az elmúlt három hónapban.

A menekültkérdés egy kis emberséggel, odafigyeléssel nem lehetne probléma 2015-ben egy Magyarország méretű államnak, ha arra költenék a közmédiára költött pénz töredékét. Kunhalmi Ágnes írásában emlékeztet rá, hogy a magyar állam helyett polgárai látták el adózott jövedelmükből az állam feladatait, menekültügyben az állam gyakorlatilag kivonta magát a forgalomból.

Közben a fél világ azon tanakodik, hogy mi lelte a magyarokat. Az országunkat megjelenítő miniszterelnök a szolidaritás hiányának szimbólumává vált – ismét. Londonban, Berlinben és a világ minden táján élő magyarok igyekeznek elmagyarázni, hogy ez a nép nem egyenlő a vezetőivel.

Közben idehaza leállt a kormányzás, romokban az oktatás, nem történik semmi érdemi az egészségügy és az ország átszervezése ügyében. Az MSZP budapesti elnöke nem zárja ki, hogy Orbán Viktor a politikai támogatottságért “nem kezeli, hanem duzzasztja a menekültek átvándorlásából származó problémákat”. Ez megbocsáthatatlan, mert az ország magára hagyását, emberek millióinak átverését, hazugságok, téveszmék erősítését jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik