Közélet

Veres András: a keresztény segíti az úton lévőket

A püspök szerint a nehéz élethelyzetbe került embereknél nem számít, a nem, a kor, a nemzetiség vagy éppen a felekezet.

Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új elnöke Körmenden, a helyi rendészeti szakközépiskola előtt elmondta: csütörtökön értesült arról, hogy ott átmeneti regisztrációs gyűjtőpont létesül. Ezt követően egyeztetett a Katolikus Karitász országos és helyi vezetőivel, hogy természetesen segíteni fogják az oda érkezőket.

A tábor élelmezését az állam biztosítja, ezért elsősorban takarókat, tisztálkodószereket vittek oda, és hasznosnak tűnt egy olyan gyermekjátszósátor felállítása és berendezése, ahol a menekültcsaládok gyermekeit fogadhatják. A püspök közölte: angolul beszélő önkéntesekkel is segítik a menekültek átmeneti elhelyezését, ellátását, a karitász munkatársai által már csütörtök este felállított gyermeksátorban pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel.

Veres András előzőleg a Heti Válasznak a menekültválság kapcsán kapott pápai iránymutatásról ezt mondta.

Magyarország nem célország, de a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat és a plébániák karitászcsoportjai ott vannak az utcákon, a tereken és a menekülttáborok környékén, hogy segítsék a menekülteket.

Az ennek ellenkezőjét állító hírek, szerinte rosszindulatúak, manipulatívak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik