Közélet

Az alapvető jogok biztosához fordultak a civilek menekültügyben

Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet, valamint egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult az alapvető jogok biztosához, fellépést sürgetve a menekülők érdekében.

A szervezetek álláspontja szerint az ombudsmannak hivatalból eljárást kellene folytatnia a Magyarországra érkező menekülők helyzetével, a hatóságok munkájával és a menekülők segítőit érő jogkorlátozásokkal kapcsolatban. Meglátásuk szerint ez azért indokolt, mert számos hatóság tevékenysége során merült fel az alapvető jogok megsértése.

A közlemény aláírói szerint a helyzet szükségessé teszi a menekültek tartózkodási helyeinek folyamatos ellenőrzését is, amihez a biztos rendelkezik törvényi felhatalmazással. A helyszíni ellenőrzéseken kívül sürgették, hogy az ombudsman nyilvános megszólalásaival is tegyen a gyűlöletkeltés ellen, és hívja fel a figyelmet a magyar állam feladataira az emberhez méltó körülmények biztosítása érdekében. Emlékeztették a biztost, hogy véleményét jogosult bármikor kifejteni az Országgyűlésben és kérték, hogy éljen ezzel a jogával.

A nyilatkozatot az Amnesty International Magyarország, az Artemisszió Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a Migration Aid és a Társaság a Szabadságjogokért írta alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik