Közélet

Vona Gábor: a kormány nem tudja megoldani a krízist

A Jobbik elnöke szerdán Pécsett, pártjának a bevándorlók letelepülése ellen a város Széchenyi terére szervezett tüntetést megelőző sajtótájékoztatón úgy vélte, “a kerítésre épített kormányzati propaganda összeomlott”, a kormány az elmúlt hónapokban tett ígéretei és magabiztos kommunikációja ellenére nem tudta és nem tudja megoldani a krízist.

Kormányválság alakult ki Magyarországon a bevándorlással összefüggő kritikus helyzetben – jelentette ki. Vona Gábor azt mondta: a probléma súlyosságát mutatja, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter néhány nappal azután mondott le, hogy az Országgyűlés döntött a honvédség határra vezényléséről. A kormány nem ura a helyzetnek, holott arra lenne szükség, hogy mind a honvédségnek, mind a magyar politikának erős, egyértelmű felhatalmazása legyen a krízis kezelésére – fogalmazott.

A pártelnök szerint Magyarország identitásának, a magyar etnikum és a keresztény kulturális közeg dominanciájának megőrzése érdekében egy elfogadható megoldás van: az országhatár érdemi lezárása. “A már itt lévő migránsok esetében a regisztráció felfüggesztését javasolja a Jobbik” – tette hozzá. Vona Gábor megjegyezte, hogy a jelenlévő kisebbségeket, akár a muszlimokat is “tiszteletben tartjuk, szeretjük, befogadjuk, együtt élünk velük”, de a jelenlegi szociokulturális közeg hirtelen megváltozása nem lehet Magyarország érdeke.

A politikus szólt arról is, hogy a Jobbik elutasítja az Európai Uniónak a menekültprobléma kvótarendszerrel való kezelését, és népszavazást kezdeményez, ha az EU erre akarja kényszeríteni Magyarországot. Vona Gábor kitért rá, hogy a Jobbik álláspontja szerint nincs szükség menekülttáborok létrehozására Magyarországon, így ilyet a Pécshez közeli Martonfán sem kellene létesíteni. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik