Közélet
AppleMark

„Félháborús állapotok” alakulhatnak ki a szerb-magyar határon

24.hu
24.hu

2015. 09. 07. 15:48

Jövő héttől bűncselekmény lesz a tiltott határátlépés Magyarországon, noha a magyar börtönök eleve túlzsúfoltak – emlékeztet a VS.hu. A portál szerint nem kell arra számítani, hogy tömegesen ítélnék letöltendő börtönre a menekülteket, arra viszont igen, hogy kiutasítják és visszatoloncolják őket Szerbiába. A menekültek fellebbezhetnek a döntés ellen, de ennek elbírálását a tranzitzónákban kell kivárni és mivel a kormány Szerbiát biztonságos országnak nyilvánítja, a menekültkérelmek elbírálásának eredménye borítékolható. A hivatalos határátkelő helyeken sem lesz érdemes próbálkozniuk emiatt.

A tranzitzónák olyan, zsákszerűen kialakított területek lesznek, melyek csak Szerbia felé vannak nyitva. A kormány az intézkedésektől azt várja, hogy megáll az a folyamat, hogy naponta ezrek érkeznek magyar területre.

Ugyanakkor a kerítés szerb oldalán feltorlódó tömeg körében lehet számítani zavargásra, mint két hete Macedóniában, ahol a kormány a hadsereggel próbálta feltartóztatni a menekülteket, de két nap után feladták.. A portálnak név nélkül megszólaló kormányzati illetékes azt mondta: a magyar hadsereg már szerzett éles tapasztalatokat a hasonló zavargások megfékezésében, a koszovói KFOR-misszióban. Ott a szerb és albán közösségek közti konfliktusokat kellett megfékezni, lőfegyver használata nélkül. Hasonló helyzetre számít most a magyar-szerb határon is.

A portál forrása szerint azonban a hadsereg is csak egy bizonyos létszámig tudja fenntartani a rendet, több tízezres tömeggel szemben már nincs olyan módszer, ami működhetne. Hozzátette: arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a szerb-magyar határon tartósan félháborús állapotok alakulnak ki, a nemzetközi sajtó pedig nőkből és gyerekekből is álló tömegek oszlatásának képeivel lesz tele.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.