Közélet

Fábrynak „nem javasolta” az MTVA, hogy meghívja a műsorába Puzsért

„Nem lesz baja abból, hogy szóba áll velünk?” – ezzel a kérdéssel kezdődik a Magyar Nemzet interjúja, amit Fábry Sándorral készítettek. A közismerten jobboldali elkötelezettségű humorista az újjáéledő Rádiókabaré kreatív producere, a műsort az ő cége gyártja. Azt mondta: azzal a feltétellel vállalta, hogy visszatérjen Sinkó Péter, akit nyugdíjba száműztek és azt is kérte, hogy egy szereplővel szemben se emeljenek politikai kifogást – példaként említette, hogy a Karinthy-gyűrűt Aradi Tibor kapta, aki erősen balliberálisnak mondható kabarékban is rendszeresen fellép, de ezt Fábryék nem akarják vizsgálni, csak a tehetség fontos.

A humorista elmondta: köztévés műsorához nem kapott listát, hogy kiket nem hívhat meg, de volt rá példa, hogy leszóltak: Puzsér Róbertet nem látnák szívesen, vélhetően a Magyar Nemzetben való szerepvállalása miatt. Fábry szerint ez „igencsak szerencsétlen megközelítése a dolgoknak”.

“Aki a migránskérdést pártpolitikai célokra használja, az egy disznó”

Az interjúban persze a politika is előkerül, Fábry szerint menekültkérdésben az Európai Unió gyakorlatilag összeomlott: összevissza beszél, „mindenkit befogadunk, mégsem fogadunk be, idejöjjön, maradjon”. Dicsérte Orbánt, amiért „Európában elsőként kongatta meg a harangokat”. De szerinte túl nagy hangsúlyt kapott, hogy a menekülteknek van pénzük és mobiltelefonjuk, ezért csak „ilyen gazdasági izgágák”. Fábry kitart amellett, hogy ezek az emberek menekültek, hazájukat „az amcsikkal karöltve derék angolok, franciák és németek lőtték rommá”, de nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a menekültek egy részét „valóban amerikai szervezetek finanszírozzák-e”. „Aki ezt a migránskérdést pártpolitikai célokra használja el, az egy disznó” – mondta a humorista a kormánypártra és az ellenzékre egyaránt vonatkozóan.

Visszakanyarodva az első mondathoz, Fábry üdvözlendőnek tartja, hogy a Magyar Nemzet a kormánnyal szemben egészségesen kritikus hangot üt meg és katasztrófának nevezte, hogy a kormánynak nincs elfogadható ellenzéke. „A köztelevízió által képviselt ájult kormányfényezés nem szimpatikus a nézőknek, és szerintem nem is hatékony” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik