Közélet

Dobrev Klára: „I can’t heIp you. I am so sorry!”

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 09. 04. 21:06

A Facebookon tette közzé a történetet, egy részét idézzük.

„Elérte őket az iszlám állam, nem kérdés, hogy el kellett jönniük. Hollandiába akartak menni dolgozni. Nem segélyért, nem támogatásért, hanem munkáért, vidámságért és szabadságért. Egy hónapja voltak úton. Ebből 20 napot gyalogoltak. A kismama a hatodik hónapban volt napok óta görcsölt ezért is kérték, hogy pihenhessenek egy napot.

Reggel elvittem nőgyógyászhoz. Egy arab tolmácsnő segítette a beszélgetésüket a telefonomon keresztül. Szerencsére minden rendben volt. Az orvos ránézett és szomorúan csak annyit mondott: Az utolsó három hónapban pihenni kellene, rendszeresen enni, nem stresszelni. De úgye ezt most itt felesleges mondanom.

Hazamentünk és a lány mosolyogva csak annyit mondott (mutogatott): minden rendben lesz, van vonatjegyük Németországba.

Az délben hívott kétségbeesetten viberen. (Akkor még volt wifi a Keletinél) Mi történik? – kérdeztem. Nem engedik be őket a pályaudvarra! Tudunk segíteni? – volt a válasz.

És én tehetetlenül csak annyit tudtam válaszolni.” I can not heIp you. I am so sorry!”

Azóta nem tudok róluk semmit.”

Dobrev törölte a Facebook-oldaláról a bejegyzést, majd újra kitette.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.