Közélet

A szerb belügyminiszter nem hisz az összeesküvés-elméletekben

sziriai-menekultek(4)(2)(430x286).jpg (Array)
sziriai-menekultek(4)(2)(430x286).jpg (Array)
Azt mondta: Szerbia szolidáris a menekültekkel, mert tudják, mit jelent menekültnek lenni.

A szerb belügyminiszter szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy ezrével rekedjenek náluk menekültek, mert nem Szerbiába, hanem az EU országaiba tartanak. Nebojsa Stefanovic közölte: nem hisz az összeesküvés-elméletekben, abban sem, hogy „valakiknek” az a célja, hogy „migránsokkal” töltse fel Szerbiát.

Stefanovic úgy vélte: a nagyméretű vándorlásokat nem lehet szögesdróttal, fallal és kerítéssel megállítani. Európa nem volt felkészülve a problémára, arra sincs ötletük, hogy oldják meg – jelentette ki. „Most már nem elég konferenciákat és szemináriumokat szervezni, hanem gyors és hatékony lépések kellenek” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy lehetnek-e a menekültek közt terroristák, Stefanovic nemleges választ adott. Azt mondta: a biztonsági szolgálatok mindenkit ellenőriznek, aki belép az országba és biztonsági szempontból „érdekes” lehet. Vizsgálják, hoznak-e fegyvert vagy robbanóanyagot és azokat is ellenőrzik, akik harcképesek és részt vehettek a szíriai vagy iraki harcokban. „Eddig egyetlen Szerbiába érkezőről sem derült ki, hogy valamilyen szélsőséges terrorista szervezet követője lenne, vagy hogy veszélyt jelenthetne az országra, de elővigyázatosak vagyunk” – mondta a miniszter.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Szerbia szolidáris a menekültekkel, „mert mi tudjuk, mit jelent menekültnek lenni”. Befogadóközpontjaik jelenleg ezer ember elszállásolására alkalmasak, újabbak megnyitását is tervezik, holott a meglévők telítettsége sem éri el a húsz százalékot sem, ami jól jelzi, hogy nem akarnak Szerbiában maradni.

Mitar Djuraskovic, a szerbiai határrendészeti igazgatóság osztályvezetője azt mondta: ha Magyarország szigorít határvédelmén, megváltozhat a menekültek útvonala – Bulgárián vagy Albánián haladhatnak keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik