Közélet

Halálfurgon: megtalálták a csempészek főhadiszállását

A Báthory utca egy szépen felújított, patinás bérházának falai között tervezték meg az akciót, amely 71 menekült szörnyű halálához vezetett – írja a Blikk.

A Báthory utcai házban bérelt lakást magyar feleségével az afgán Samsooryamal L., aki az embercsempész csapatot vezette. A lakást egy külföldi állampolgártól bérelték, aki nem sejthette, mi folyik a bérleményben, hiszen csak befektetésként vette meg.

Szláv nyelven beszéltek a lakóval

A Blikk úgy tudja, nemcsak a letartóztatott afgán férfi, de a lekapcsolt bolgár embercsempészek közül többen – Cvetan T., és Kassim – is ott laktak, vagy legalábbis sűrűn megfordultak a házban. Az egyik szomszéd ugyanis felismerte az egyik letartóztatott bolgárt, azaz a lap szerint vélhetően ebből a lakásból szervezték meg a 71 ember halálát okozó akciót is, amelynek végén szörnyű kínhalált haltak a teherautó rakterébe zárt férfiak, nők és gyerekek.

Az egyik szomszéd elmondta, hogy a napokban járt náluk három civil ruhás nyomozó: Egy másik lakó szerint korábban egy női nevet kérdeztek a rendőrök, és azt, hogy melyik lakásokban élnek albérlők. Aztán a nyomozók valamilyen szláv nyelven beszéltek azzal, akit a bérleményben találtak.

Azt viszont nem tudni, jelenleg tartózkodik-e valaki a lakásban, tegnap ugyanis az ajtó már le volt lakatolva.

Szófiában tárgyaltak a hatóságok

A bolgár és az osztrák ügyészség, valamint a rendőrség képviselői tárgyaltak szerdán Szófiában az ügyről. Megállapodtak arról, hogyan segítsék a nyomozást. Ismertette az ügyben gyanúsított bolgár állampolgárok nevét: ezek a libanoni származású, bolgár állampolgárságú Kasszem Haszan Szaleh, valamint Metodi Ivanov Georgiev, Cvetan Georgiev Cvetanov, Venciszlav Boriszov Todorov és Ivajlo Neliev Sztojanov.

A magyar nyomozókat a héten ugyancsak Szófiába várják – közölte az ügyészségi szóvivő.

A bolgár gyanúsítottak közül négyet Magyarországon, egyet pedig Bulgáriában tartóztattak le. A nyomozás egy afgán és egy magyar személyre is kiterjed.

A bolgár sajtó szerint az 52 éves Kasszem Haszan Szaleh a tulajdonosa annak a hűtő-teherautónak, amelyben a 71 – feltehetően szíriai – menekült holttestét megtalálták.

Valamennyi bolgár gyanúsítottnak már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel Bulgáriában, lopásért és csempészésért tartóztatták le őket a bTV televízió közlése szerint. Az észak-bulgáriai Lom cigány negyedében a 29 éves Metodi Ivanov Georgiev anyja azt mondta a tévének, hogy a fia abból élt, hogy “embereket szállított Németországba és Olaszországba dolgozni”, valamint turistákat is vitt, akiknek egyben az “idegenvezetőjük” is volt – írta az AFP.

A bolgár közszolgálati rádió beszámolója szerint szerdán a görögországi Szalonikiben letartóztattak három bolgár állampolgárt, mivel kamionjukban 103 migránst, köztük 19 gyereket találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik