Közélet

Óriási heroinfogás Kiskunlacházán

heroin(960x640).jpg (Array)
heroin(960x640).jpg (Array)

A magyar és a szlovák rendőrök is akcióztak, a zsákmány negyvenmilliót érő drog.

Eljárást indított a KR Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrség három ember – két török és egy magyar – ellen kábítószer-kereskedelem miatt. A szlovák egyenruhások is nyomoznak ezzel párhuzamosan, méghozzá egy magyar férfi ügyében, aki a az említett külföldiek utasítására augusztus 7-én Komárnóba utazott, ahol átadott egy táskát valakinek, benne két kilogramm heroinnal. Őt akkor kapták el, utána pedig akció indult és társait is elfogták Magyarországon.

A nyomozás adatai szerint a két török férfi szervezte a kábítószer hazánkba csempészését és leadását. A herion a velük szinte egy időben elfogott magyarhoz került, ő vitte el azt egy kiskunlacházi üdülőtelepre, porciózta ki és szállította országon belül. Ott csaptak le rá a rendőrök és foglalták le a másfél kilogramm drogot.

A két akcióban lefoglalt heiron feketepiaci értéke csaknem negyvenmillió forint. Ez meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán.

Olvasói sztorik