Közélet

Fejtetőre borult miatta egy kocsi, de elhajtott

Dugo(960x640)(3).jpg (Array)
Dugo(960x640)(3).jpg (Array)

A sofőr a történtek után meg sem állt. A rendőrség keresi.

Cserbenhagyás vétsége miatt keresnek egy autóst a siófoki rendőrök. A sofőr múlt szerdán okozott balesetet, este 9 óra előtt nem sokkal a 7-es főúton, a város határában. 

A rendőrség tájékoztatása szerint egy autós Lepsény felől Siófok felé tartott, amikor előzésbe kezdett. Négy autó volt előtte, amikor a harmadik kocsi mellé ért, annak a járműnek a vezetője is úgy döntött, előzni próbál. Hogy ne ütközzenek, előbbi sofőr balra rántotta a kormányt. Az autó a padkára sodródott, majd onnan a vízelvezető árokba. Végül fejtetőn állt meg. A balesetben nem sérült meg senki, viszont a kocsi megrongálódott.

 Kérjük mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatosan, valamint az okozó járműről és vezetőjéről információval rendelkeznek. Továbbá kérjük azon gépjárművezetők jelentkezését is, akik a baleset idején a megelőzött járműoszlopban haladtak. Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén” – olvasható a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívásában. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik