Közélet

Elkapták a férfit, aki rátámadt egy lányra a 3-as metrón

metrós kötekedő pixel (Array)
metrós kötekedő pixel (Array)

Azonosították és elfogták azt a férfit, aki minden előzmény nélkül rátámadt egy lányra a 3-as metrón. Az egyenruhások kedden, délelőtt 9 óra körül jelentek meg egy kispesti címen, ahová bejelentés alapján mentek. A 32 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt folyik eljárás. 

A bántalmazásról az érintett utas számolt be a Facebookon. “Keresem azt az embert aki érdemleges információval tudna szolgálni a képen látható emberről . Aki ma hajnalban(2015.08.13) az M3-as metron eddig ismeretlen okokból nekem rontot es ököllel arcon utott. Mind a ketten Kőbánya-kispesten szálltunk fel én ültem a korlát felőli oldalon a kezemben egy vékony könyvel ő mellettem foglat helyett.Kb.10 perce utazhattunk amikor egy hatalmas ütést éreztem az arcomon.A pofon után a vészjelzőhöz siettem és jeleztem a metro vezetőnek aki a következő állomáson egyből meg is állt.Oda jött hozzám és megkérdezte mi a probléma majd megkérdezte a férfit is. Segiteni nem tudott és a metro tovább haladt. Én két üléssel arrébb mentem és úgy helyezkedtem el hogy letudjam fényképezni , hogy a rendőrségi feljelentésnél megtudjam mutatni ki az aki megütött” – írta. A rendőrség hétfőn felhívást tett közzé, miszerint keresik a támadót. 

A férfi állítólag nem először emelt kezet idegenekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik