Közélet

Miatta állt fejtetőre a kocsi, mégis elhajtott – fotóval

cserbenhagyás (Array)
cserbenhagyás (Array)

A rendőrség keresi a cserbenhagyót.

Segítségnyújtás elmulasztása indított eljárást a rendőrség egy még augusztus 9-én, Győr-Moson-Sopronban történt baleset kapcsán. A jelenlegi adatok szerint délelőtt 11 óra 20 perc körül a 8627-es számú úton, Röjtökmuzsaj irányából Lövő felé haladt  egy fehér színű, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú kocsi. Az autó egy jobbra ívelő kanyarban – eddig tisztázatlan okból – áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Szemből ekkor egy másik jármű érkezett.

A vétlen sofőr – hogy elkerülje az ütközést – hirtelen jobbra rántotta a kormányt, lesodródott az útról és az út mellett lévő vízelezető árokba csapodott. A kocsi a tetejére borult, vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A másik autós a történtek után meg sem állt, elhajtott Lövő felé, a rendőrök keresik.

A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon (Sopron, Lackner Kristóf utca 5.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát (h-cs; 8-16; p: 8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik