Közélet

Vádat emeltek a nógrádi medvegyilkosok ellen

kilőtt medve (Array)
kilőtt medve (Array)

Összesen tizenegyen állnak bíróság elé hamarosan.

Vádat emelt az ügyészség tizenegy férfi ellen, akik kilőttek egy barnamedvét Nógrádban tavaly májusban. Védett élő szervezet jogellenes elpusztításával elkövetett természetkárosítás bűntette, lopás vétsége – ezért állnak hamarosan bíróság elé. Egyiküknek még lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az 55 éves férfi 2014. május 10-én a Salgótarjánhoz tartozó egyik erdőrészben vadászott az ominózus napon. Ott lőtt rá a barna medvére, ám az állat akkor nem pusztult el, így a vadász másnap a két év körüli hím keresésére indult. Még ekkor sem akadt rá az állatra, így másnap újabb csapatot szervezett: a vadásztársaság tagjai tartottak vele. Amikor megtalálták a medvét, az egyik gyanúsított kilőtte, majd elvitték egyikükhöz, ahol kizsigerelték és lenyúzták a bundáját. A rendőrség kezdetben négy embert gyanúsított meg az ügyben. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara akkor közleményben ítélte el a barnamedve megölését. Az egyik érintett lapinformációk szerint egy kitüntetett vadász.

A Nógrád Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint nyolc vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés és a
vadászati tevékenységtől eltiltás, míg társaikkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozták, valamint kérték a lőszerek és a fegyver elkobzását is.

Az illetékes természetvédelmi hatóság a medvét ténylegesen elpusztító férfival szemben – nem jogerősen – 1 millió 500 ezer forint természetvédelmi bírságot szabott ki.

Olvasói sztorik