Közélet
peneszes-kenyer(960x640).jpg (Array)

Gyomorforgató látvány egy budapesti péküzemben – videóval

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 08. 14. 08:58

Kosz, pókháló, rendetlenség és penészes áru - ez a látvány fogadta az ellenőröket.

Több pékségben is ellenőrzést tartott az elmúlt napokban a NÉBIH. Egy budapesti üzem nagyon rosszul „vizsgázott”, egyebek mellett súlyos higiéniai problémák miatt.

Az ellenőrök hétfőn jártak a fővárosi pékségben, ahol többek között kosz, pókháló, rendetlenség és penészes termékek látványa fogadta őket. Az üzembe – a dolgozókon kívül – két macskának is szabad bejárása volt. Az udvaron és odabent is a boltoktól visszagyűjtött – esetenként már penészes – péksüteményeket és kenyeret tároltak.

Az üzemben „nyomonkövetési rendszer” nem volt, a raktárban házi készítésű kolbászokra, kisütött zsírra és fagyasztotta húsokra bukkantak, valamint jelöletlen zsákokban 500 kilogramm zsemlemorzsára. Több fűszerkészítménynek pedig már lejárt a szavatossága.

Az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették, ezzel együtt a helyszínen talált csaknem 1800 kilogramm jelöletlen árut – péksüteményeket, száraz kenyeret és húst – megsemmisítették. Eljárás indult, milliós bírság várható.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.