Közélet

Száz százalékos kamatot számolt fel a budapesti uzsorás

kőbányai uzsorás (Array)
kőbányai uzsorás (Array)

A nehéz körülmények között élő párnak végül elege lett és feljelentette a férfit.

Száz százalékos uzsorakamatra adott kölcsönöket a gyanú szerint egy 38 éves budapesti férfi. Az adósságcsapdából a kőbányai nyomozók szabadítottak ki egy hajléktalan párt.

Az esetről a Zsaru magazin számolt be. Azt írták, a X. kerületi alkalmi szállásokon, alkalmi munkákból és segélyből élő hajléktalan pár – egy 53 éves nő és egy 48 éves férfi – fordult a rendőrséghez július végén.Vallomásuk szerint a férfinak több mint két éven át fizettek törlesztőrészleteket kis összegű hiteleik után. 2013 májusában tízezer forintot kértek tőle, miután hallották, 30 napos kölcsönöket folyósít. Akkor 50 százalékos volt a kamat, ezt a férfi előbb 75, majd tavaly év végén már 100 százalékosra emelte. Gondosan fizették a törlesztéseiket, amikor azonban ismét anyagi problémáik lettek, felkeresték az uzsorást újabb 10-20 ezer forintért.

“Idén június elején nem tudtak fizetni hitelezőjüknek, mert a hajléktalan férfi kórházba került. Elmondásuk szerint M. L. Dénes adott nekik néhány hét haladékot, igaz, újabb kamatot felszámolva, július elején viszont már megkereste a nőt, és a pénzt követelte. Mivel az asszony nem tudott fizetni, a férfi elment vele a kórházból épp elengedett párjáért, akit autóval azonnal a postára vitt, hogy a kölcsön törlesztéséhez vegye fel a segélyét. M. L. Dénes még a postára szállítás költségét is felszámolta, így végül 44 660 forintot szedett be a kölcsönadott tízezer forint után” – mondta a lapnak Bartus Zoltán ezredes, a X. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. 

Az adósoknak ekkor lett elegük hitelezőjükből, a férfit még aznap elfogták az egyenruhások. Az uzsorás a továbbiakban szabadlábon védekezik. Az ügynek vélhetően több sértettje is van, őket keresik.

Fotó: Erdei Mihály

Ajánlott videó

Olvasói sztorik