Közélet

Viperával támadt a brutális rabló Budapesten

árnyék (Array)
árnyék (Array)

Két autót próbált egy egy órán belül megszerezni.

Rablás bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete  – ezért állítanak bíróság elé hamarosan egy 29 éves fiatalembert, aki a vád szerint tavaly januárban – egy órán belül – két embert is megtámadott, hogy megszerezze a kocsijaikat. Viperával esett nekik, mindkettejüket bántalmazta.

Először a Lónyai utcában csapott le január 7-én, a délelőtti órákban. Kiszemeltje épp akkor szállt ki az autójából és bement egy közeli társasházba. A támadó utánaosont, hogy elvegye a slusszkulcsát. Az ötödik emeleti lakás előtt végül támadásba lendült: egy viperát vett elő és megütötte az autó tulajdonosát, aki a földre esett. Tette mindezt olyan erővel, hogy a teleszkópos bot eltört. Ezután elvette a kulcscsomót és elrohant. A kocsit azonban nem sikerült elvinnie, ugyanis a lakáskulcsot kaparintotta csak meg.

Egy órával később – ugyancsak a Lónyai utcában –  próbálkozott ismét.  A nő a kocsijában ült egyedül, a támadó pedig bekopogott az ablakon. Az autós kiszállt, a rabló ekkor megragadta a kabátjánál fogba és a törött viperával ütlegelni kezdte a fején. A nő ennek ellenére sem adta oda neki a kulcsot, egy parkoló jármű alá dobta azt. A támadó ezután elvette a mobilját, és megpróbált elfutni, ám járókelők elkapták és visszatartották, míg a rendőrök megérkeztek.

A Fővárosi Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a rabló jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, többszörös visszaesőnek minősül. Végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoztak vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik