Közélet

Három évre ítéltek egy szerb embercsempészt

Embercsempeszet(210x140).jpg (Array)
Embercsempeszet(210x140).jpg (Array)

Gyorsított eljárásban három év börtönre ítélte a Szegedi Járásbíróság egy szerb férfit, aki tíz szíriai határsértőt vitt volna pénteken Röszkéről az ország belsejébe.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a férfit az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett három évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet szerint a vádlott még Szerbiában megállapodott a szíriai állampolgárokkal abban, hogy egy társa a szerb-magyar határ közelébe szállítja, majd – miután illegálisan átlépték a zöldhatárt – ő tovább viszi őket az ország belseje felé.

A vádlott Röszke mellett várakozott autójával, amikor reggel hat óra körül megérkeztek a határsértők. Még be tudtak szállni a járműbe, de a kocsi már nem indulhatott el, mert a járőrök odaértek. A sofőr felszólításra sem szállt ki, az ajtókat magára zárta, járatta a motort, így végül a járőrök betörték az üveget, hogy előállíthassák.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik