Közélet

Tömegverekedés Budapesten – Két embert fogtak el

rendorseg(960x640)(8).jpg (Array)
rendorseg(960x640)(8).jpg (Array)

Hivatalos személy elleni erőszak miatt tesznek feljelentést a rendőrök.

Elfogta és előállította a rendőrség azt a két férfit, akik társukat segítették azért, hogy kivonhassa magát a rendőri intézkedés alól kedd délután a XIII. kerületben – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság késő esti tájékoztatásából.

A Hír24 kedden úgy értesült, tömegverekedés tört ki a Dávai utcánál, információink szerint egy rendőrt lefújtak gázspray-vel. A rendőrség 7 óra után azt közölte, hogy negyed öt körül egy nő kért segítséget, mert elmondása szerint egy ismerőse fenyegette és bántalmazta. Mire a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a bántalmazó férfi és társai is ott voltak. A feltételezett elkövetőt igazoltatni akarták a rendőrök, de társai segítségével “kivonta magát a rendőri intézkedés alól” és elfutott a helyszínről. A nőt a mentők kórházba vitték.

A rendőrség esti tájékoztatásában már az áll, hogy egy 27 és egy 30 éves férfit fogtak el. A rendőrt ért támadásról nem esik szó a közleményben, az azonban kiderül belőle, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek az ügyészségen. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik