Közélet

Letartóztatták a dollárhamisító jobbikost

dollár (Array)
dollár (Array)

Mert félő, hogy megszökne, befolyásolna és hasonló dolgokat tenne.

Előzetes letartóztatásba helyezte Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi szervezetének egykori elnökét és társát a Miskolci Járásbíróság, írja a Magyar Idők. 

A két férfit dollár és ukrán hrivnya hamisításával is gyanúsítják. Az elkövetők beismerték tettüket. A bíróság szerint szükséges további tanúk kihallgatása, a szakértői vélemény beszerzése, elkövetőtársak felkutatása, ezért szabadlábon hagyásuk esetén megállapítható az eljárás és az elkövetőtársak befolyásolásának, a bizonyítás megnehezítésének veszélye.

A Magyar Idők azt írja, Szász Istvánt, a nyékládházi Jobbik korábbi vezetőjét és bűntársát múlt pénteken dollárhamisításon érték tetten a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsítottak eddig ismeretlen társaik megbízásából az év elején állapodtak meg abban, hogy húszas címletű hamis dollárokat állítanak elő, amelyeket közvetítőn keresztül Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A hamis bankjegyek legyártását Szász tettestársa, az edelényi M. István vállalta, aki Miskolcon egy nyomdaipari céget működtetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik