Közélet
Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (Array)

Járóbottal fojtogatott, füsttel ölt a kerepesi férfi

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 08. 05. 08:55

A gyilkos azért tört be idős rokonához az éjszaka közepén, hogy pénzt kérjen italra. Nem kapott, ezért brutálisan megölte rokonát. Vádat emeltek ellene.

Különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki előbb járóbottal fojtogatta idős rokonát, majd a szobát is rágyújtotta az asszonyra Kerepesen. Az ügyészség fegyházbüntetést indítványozott.

A vádlott rokona és közvetlen szomszédja volt Kerepesen egy idős, járóbotot használó asszonynak. A férfi 2013 szilveszterén, hajnalban felkelt, mert italt akart szerezni. Ezért egy kisbaltával és egy feszítővassal a kezében átment áldozatához. Befeszítette a bejárati ajtót és szólongatni kezdte az alvó nőt, pénzt kért tőle. Az asszony felriadt, összevesztek, majd dulakodni kezdtek.

A támadó kivette az idős nő kezéből a járóbotját, ellökte őt, majd nekiesett. A bottal hosszú ideig fojtogatta áldozatát, tette mindezt addig, míg az asszony elvesztette az eszméletét. Ezután izzó parazsat vett ki a kályhából és hozzátartozója lába mellé, a szőnyegre dobta azt. A parázsra egy előzőleg bevizezett rongyot is rátett azért, hogy a tűz erősen füstöljön. Azt a látszatot akarta kelteni ugyanis, hogy a nő füstmérgezés miatt vesztette életét. Amikor látta, hogy a földön fekvő asszony közelében tűz és füst keletkezik, visszament a saját házába. A szobában lassú égés indult be, a helyiség megtelt füsttel, de a lángok maguktól elfojtódtak. A sorsára hagyott asszony halálát utóbbi okozta.

A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség szerdán.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.