Közélet

Gólyatábori erőszakoló szerint nem volt szexuális erőszak

golyatabori-eroszakolo(4c066e32-fcd9-4b3e-9565-38365611b75f)(960x640).jpg (Array)
golyatabori-eroszakolo(4c066e32-fcd9-4b3e-9565-38365611b75f)(960x640).jpg (Array)

K. Szilárdot hét és fél évre ítélte a Fonyódi Járásbíróság, az ítélet még nem jogerős. Ő most először szólalt meg, nem tartja a szó szoros értelmében véve szexuális erőszaknak azt, amit csinált.

A Fonyódi Járásbíróság ítéletéről a Hír24 is beszámolt, ahogy korábban megírtuk, a per áprilisban kezdődött és végig zárt ajtók mögött zajlott. Németh Károly bíró – hogy védje a lány jogai – a nyilvánosság kizárásával ismertette az ítéletet. A z erőszak tavaly nyár végén, az ELTE tanítóképző karának fonyódligeti táborában történt. A lányt az intézmény egy harmadéves hallgatója, egy szervező erőszakolta meg, aki fotósként vett részt a rendezvényen. A támadásról szörnyű részletekre derült fény például, hogy a férfi aktus közben fotókat készített, mert ezzel akarta zsarolni áldozatát. Még azt is mondta neki közben, hogy mosolyogjon.

A TV2 Tények című műsorában törte meg a csendet K. Szilárd, a bírósági végzés értelmében a konkrét esetről, de ő arra utalt, ahogy ő értelmezi, nem volt erőszak. A hasonló rendezvényekkel kapcsolatban pedig arról beszélt, ennél sokkal több dolog történik, amelyek nem kerülnek napvilágra.

De annak örül, hogy most már jobban odafigyelnek a gólyatáborokra. Itt a teljes videó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik