Közélet

Hanyagul látta el az ügyeletes orvos, meghalt a hevesi férfi

orvosi köpeny (Array)
orvosi köpeny (Array)

A beteg rosszabbul lett, mentő vitte kórházba. Jó esélye lett volna, ha időben átesik a szükséges vizsgálatokon.

Szívinfarktus miatt halt meg a beteg, akit nem látott el megfelelően az ügyeletes orvos Heves megyében. A doktor ellen most vádat emelt az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Hamarosan bíróság elé állítják.

A Heves Megyei Főügyészség keddi közleménye szerint az 59 éves orvost tavaly, július 20-án hajnalban hívták ki egy idős – magas vérnyomás betegségben szenvedő – férfihoz. Szorító mellkasi fájdalmat érzett, hányingere volt és erősen verejtékezett, felesége ezért kért segítséget. Az asszony elmondta, férjének milyen tünetei vannak, a doktor pedig reggel 7 óta után ért ki a bodrogi címre. Megmérte a férfi vérnyomását, majd gyógyszereket adott neki. Ezenkívül arra kérte, hogy másnap menjen el a körzeti orvoshoz, és – mint természetgyógyász, továbbá fájdalom specialista – felajánlotta a beteg feleségének, hogy meggyógyítja a hátfájását. Végül megadta a telefonszámát és a nevét, majd elment.

A doktor a betegen fizikális vizsgálatot, EKG-t valamint a vér oxigéntelítettségére vonatkozó műszeres vizsgálatot nem végzett és kórházba sem utalta be őt, hogy ott megcsinálják azokat. Ezzel megszegte az Emberi Erőforrás Minisztériuma kötelező szakmai protokolljának előírásait.

Miután elment, a férfi állapota tovább romlott, ezért rokonai délután 3 óra körül a Hatvani Kórház központi ügyeletére szállították, ahol – az indokolt és előírt vizsgálatok után – heveny szívizomelhalást diagnosztizáltak. Esetkocsival Budapestre akarták vinni, de ő – a már szakszerű ellátás ellenére – a mentőautóban rosszul lett, nem sokkal később pedig meghalt. Halálát az okozta, hogy a bal koszorúeret elzárta egy vérrög, így elhalt a szívizom, ami heveny szívelégtelenséghez vezetett.

Az ügyészség szerint, ha az ügyeletes orvos elvégzi a szakszerű vizsgálatokat és kórházba utalja a férfit, jó esélyei lettek volna.

Felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak vele szemben, illetve hogy meghatározott időre tiltsák el őt foglalkozása gyakorlásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik