Közélet

Fagyállót nyakalhattak véletlenül a budaörsi ipartelepen

fagyálló folyadék (Array)
fagyálló folyadék (Array)

A vizsgálódó kormányhivatalok szerint fagyálló keverék kerülhetett a budaörsi ipartelep vízhálózatába, ezért kellett délelőtt 20 főt kórházba vinni. Jól vannak, hazamehetnek.

Fagyálló folyadék és víz keveréke okozhatta azokat a rosszulléteket, amiket egy budaörsi telephelyen tapasztaltak kedd kora délután. A szennyeződés nem került be a város ivóvízhálózatába – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Megyei Kormányhivatal kedd este közös közleményben.

A kormányhivatal és az illetékes Érdi Járási Hivatal népegészségügyi osztályának munkatársai azonnal megkezdték a helyszíni vizsgálatot a további megbetegedések megelőzéséért. A szakemberek szerint karbantartási műveletek során a telephely ivóvízhálózata összekapcsolódott egy víz és fagyálló keverékét tartalmazó tartállyal, és a tartályban lévő keverék visszajutott a telephelyi hálózatba. Az ott dolgozók észlelték a hibát és elzárták a telephelyre a települési hálózatból érkező víz elzárócsapját.

A feltehetően szennyezett hálózati vizet fogyasztó húsz embert biztonsági okokból kórházba szállították – olvasható a közleményben. Mint írták, a vizsgálatokat végző intézmény főigazgatója szerint senkinél nem tapasztaltak mérgezésre utaló jeleket, így mindenki hazamehet. A telephelyi ivóvízhálózatba került fagyálló biztonsági adatlapja szerint a keverék nem tartozik a veszélyes keverékek közé. A fővárosi kormányhivatal és a vízmű szakemberei szerint a telephelyi és a települési vízhálózat összeköttetésének módja kizárja a települési hálózat szennyeződését.

Az intézkedések és a vizsgálatok folyamatban vannak: a telephelyen a vízfogyasztást addig korlátozzák, amíg ki nem tisztítják és ki nem fertőtlenítik a szennyeződött hálózatot, illetve amíg negatív vizsgálati eredményekkel nem igazolják a víz fogyaszthatóságát. Munkavédelmi szempontból az esetet a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának két munkavédelmi felügyelője vizsgálja – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik