Közélet

Feladta magát a keréken lőtt ralis

rali (Array)
rali (Array)

Tízmilliókat akart kizsarolni ismerőséből K. Károly, akit július közepén rajta is kaptak a rendőrök a pénz átvételén, de elszelelt. Most feladta magát.

Feladta magát K. Károly raliversenyző, akit zsarolással gyanúsítanak a rendőrök és korábban bravúros elmenekülést hajtott végre – írja a Blikk. A férfi egy ismerősétől elloptak százmillió forintot, őt kezdte el zsarolni. Előbb csak tízmillióval, később már százmillióval, és azzal fenyegetett, hogy olyan vallomást tesz a rendőrségen, amivel az ismerőst és családját is börtönbe juttatja.

“A gyanúsított az általa követelt készpénz egy részét július 22-én Vecsésen vette át” – közölte a Pest megyei rendőrség, ami ekkor lecsapott rá. K. azonban gyors volt, beugrott a kocsijába a pénzzel és kereket oldott. Közben két rendőrre is ráhúzta a kormányt, de ők félreugrottak.

 

Vecsés és Üllő belterületén menekült, pedig a rendőrök kilőtték a kocsija kerekét. Viszont Volkswagenjén defekttűrő abroncsok voltak, így padlógázzal tudott elhajtani. Hajtóvadászat indult a gyanúsított ellen, aki ismerősénél húzta meg magát. Közben őrizetbe vették egy barátját, K. Sándort, akinek a menekülés napján odaadta a 10 milliót. Később visszakérte és visszakapta K. Károly a kizsarolt pénzt, de a barát bűnpártolásért felelhet.

K. Károly végül július 29-én adta fel a harcot, a pénz nagy részével együtt besétált a rendőrségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik