Közélet
Prostitúció (Array)

Feleségét futtatta egy tatabányai férfi

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 07. 28. 13:37

Amíg a kuncsaftok a lakásban voltak, egy lyukon át figyelte őket. Egyiküket ki is rabolta.

Vádat emelt az ügyészség egy tatabányai férfi ellen, aki feleségét futtatta, majd kirabolta annak ügyfelét még tavaly ősszel. Kerítés és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt állítják bíróság elé hamarosan.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a 38 éves férjnek nem volt se munkája, se pénze, ezért megbeszélte párjával, hogy a nő prostituáltnak áll, a kuncsaftokat pedig az otthonukban fogadja. Regisztrálta is párját egy internetes oldalon és képeket töltöt fel róla. Ezzel a feleség havi 45-300 ezer forint közötti összegeket keresett, a pénzt együtt élték fel.

Amikor az asszony fogadta a vendégeit, férje a konyhában várt és egy az ajtóra fúrt lyukon át figyelt. Szeptemer 27-én is kuncsaft volt a feleségnél, aki 15 ezret fizetett az együttlétért. Ám újabb “szolgáltatást” kért, amit a nő már megtagadott, ezért a férfi vissza akart kérni ötezer forintot. Ezt hallotta a vádlott is, aki egy viperával a kezében lépett be a szobába, kiabálni kezdett és követelte a párja partnerétől, hogy fizessen további kétezer forintot. A férfi tagadta, hogy lenne nála még pénz, de a férj ráordított, hogy ne hazudjon, majd átkutatta a ruháit, közben csapkodott a viperával. Végül 10 ezer forintot kapott a megfélemlített vendégtől.

A férj jelenleg is előzetes letartóztatásban van, az ügyészség börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.