Közélet

Harapásnyomokat is találtak a Vácon megtalált emberi fejen

A birtok, ahol rábukkantak, Simicska Lajos egyik üzletfeléé.

Simicska Lajos egyik üzleti partnerének váci birtokán leltek rá arra az emberi fejre, melynek megtalálásáról csütörtökön beszámoltunk. A Bors azt írja: a rendőrség már július 13-án, hétfőn nagy erőkkel vonult ki az erdőbe egy eltűnt személy keresésére, de nem jártak sikerrel. Két nap múlva bejelentést kaptak arról, hogy találtak egy emberi fejet egy ottani magánbirtokon, ahol több ház van és munkások is dolgoztak ott.

A lap által megkérdezett helyiek csak találgatnak, azt sem tudni, férfié vagy nőé a fej, annyi biztos, hogy harapásnyomokat találtak rajta, az is lehet, hogy az erdei vadak vitték oda. A Bors azt írja: a terület, ahol a fejet találták, egy reklámokkal foglalkozó üzletemberé, akinek országos érdekeltségei vannak, a Simicska-féle Publimont egyik alvállalkozója. A Pest megyei rendőrség szóvivője azt közölte: az orvosszakértő kizárta az idegenkezűséget.

A Blikk által megkérdezett igazságügyi orvosszakértő elmondta: speciális technikával rekonstruálni lehet a koponya alapján az áldozat arcát, és DNS-mintát is vehetnek a nyomozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik