Közélet

Szegedi támadás – újabb bántalmazásról szólnak a rémhírek

árnyék (Array)
árnyék (Array)

Egy fiú állítólag kómában fekszik. A rendőrség szerint azonban nem történt bűncselekmény.

“Kómában fekszik az SZTE Új klinikán az a szegedi srác, B. Péter, akit szombat este egyelőre ismeretlenek előbb félholtra vertek, majd a már ájult szegedi srácot letaszították a Tisza Gyöngye hídjáról” – olvasható a Szeged Hírei Facebook csoportban. Azt írják, mindez nem messze történt attól a helytől, ahol megverték a barátja védelmére kelő lányt.“Péternek a csuklója, az ujjai eltörtek, kificamodtak, bordái is eltörtek, tüdeje bevérzett, dobhártyája beszakadt, koponyája is betört, állapota válságos. Szombat óta kómában fekszik és lélegeztetőgépre van kötve!” – fűzik hozzá. Felmerült az is, hogy egy embert már meggyanúsítottak.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azonban cáfol. Közleményükben az áll, ” a rendőrségre 2015. július 19-én 0 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy fiatalember leesett Szegeden, a Ligetfürdőnél lévő szórakozóhely felüljárójáról. A Szegedi Rendőrkapitányság az eset körülményeit nyomozás keretében tisztázza. Eddig nem merült fel olyan körülmény, ami arra utalna, hogy a fiatalembert lelökték, vagy a sérülései nem az esés, hanem bántalmazás következményei lennének. Az Újszegedi Partfürdőnél 2015. július 18-án 22 óra 35 perc körül történtekben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz”

Ugyanakkor hozzáfűzik: vizsgálják, hogy a két eset között van-e összefüggés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik