Közélet

Szíreket vittek volna Budapestre, eljárás indul a szegedi taxisok ellen

Minden eddiginél több, 1296 határsértőt - köztük 238 gyermeket - tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken.

Szenti Szabolcs, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton közölte: a legnagyobb csoportot délelőtt Mórahalom külterületén fogták el, ott 87 afgán, egy iráni és négy szíriai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

Eddig a legtöbb, 1269 – akkor többségében koszovói – határsértővel szemben február 6-án intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében.

A rendőrök elfogtak egy szerb embercsempészt is. A régi 5-ös úton haladó kisteherautó sofőrje a járőröket meglátva leállította járművét, és gyalog próbált elmenekülni, de utolérték. A 45 éves belgrádi férfi 37 szír állampolgárt – köztük 13 gyermeket – zsúfolt a jármű légmentesen zárt rakterébe, a határsértők közül útközben többen rosszul lettek, de a sofőr nem törődött velük, végül a rendőrök szabadították ki őket – tudatta az őrnagy.

Két szegedi taxis ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az 58 és 71 esztendős férfiak szír állampolgárokat fuvaroztak volna Budapestre.

A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség. Országszerte tiltott határátlépés miatt pénteken összesen 1424 embert fogtak el a rendőrök, két gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik