Közélet

Nyolc éven át vette fel halott testvére pénzét

forint(1)(430x286).jpg (Array)
forint(1)(430x286).jpg (Array)

A nagykőrösi férfi összesen 2,3 millió forinthoz jutott így.

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek egy nagykőrösi férfival szemben, aki nyolc éven át vette fel a halott testvérének járó pénzt. Összesen 2,3 milliót szerzett így, melyet – ha az ügyészségen múlik – vissza kell fizetnie.

A vádlott testvérének gondnoka volt. Ő igényelt a nevében 2001 áprilisában fogyatékossági támogatást, amelyet 2001 júliusától – az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékában – a bátyja számára ki is utaltak. Tudta, hogy milyen esetekben szűnik meg a folyósítás illetve, hogy a jogalap nélkül felvett összegeket vissza kell adni – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség pénteken.

A vádlott testvére 2006 márciusában meghalt, de ezt a tényt a férfi elhallgatta sőt,  2014 júliusáig a neki járó támogatást is felvette. Az ügyészség szerint ezzel a  “bejelentési kötelezettség elmulasztásával a támogatást folyósító szervet
tévedésben tartotta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik