Közélet

Élve égették el a pusztaszemesi férfit fiatal gyilkosai

pusztaszemesi gyilkosok (Array)
pusztaszemesi gyilkosok (Array)

Szörnyű részletek derültek ki a június végén történt gyilkosságról. Volt egy harmadik társuk is, ő még gyerek.

Már fekvő áldozatukra mikrohullámú sütőt dobtak, székkel, bottal, sörösüveggel verték – így ölt június végén két fiatal Pusztaszemesen. A 73 éves férfi még élt, amikor rágyújtották a házat – írja a Zsaru magazin.

Hatezer forintért kellett meghalnia

A nyomozás adatai szerint az idős embernek 6 ezer forintért és néhány bizsuért kellett meghalnia. A haláláért felelős fiatalok mindenáron pénzt akartak, hogy szórakozhassanak. A két fiúnak és a társaságukhoz tartozó lánynak reggel még volt néhány ezer forintja, pizzát és gyrost ettek, cigarettát vásároltak, majd délben elindultak Pusztaszemesre az idős férfihoz, akit felületesen ismertek. Tudták róla, hogy szép nyugdíjat kap, és bolondnak tartották, akit meg lehet lopni. Korábban is jártak nála, akkor 120 ezer forintot vittek el a házából. A 20 éves fiatal és 17 éves társa azt tervezték, hogy a velük tartó, mindössze 13 éves lány kihívó öltözködésével és viselkedésével elterelik a férfi figyelmét, míg a fiúk az ingatlanból pénzt, értéktárgyakat hoznak ki. Az ötletet megvalósították, az idősebb fiú bemászott az ablakon, de csak hatezer forintot talált.  Kevesellték, így elhatározták, hogy visszamennek. Ekkor került szóba, hogy az idős férfit megölik.

Autójával együtt a Dunába akarták lökni

“A gyanúsítottak egymásnak tulajdonítják az ötletet, de megállapítható, hogy az erőszaktól egyik fiú sem zárkózott el. Gyermekkorú társuk a támadás kitervelésében és végrehajtásában nem vett részt, a figyelést vállalta. D. Kálmán és fiatalkorú társa azt latolgatták, hogy miután megszerezték a pénzt, mi legyen a férfival. Felmerült, hogy miután az idős embert harcképtelenné tették, autója csomagtartójába gyömöszölik, majd a kocsit elsüllyesztik a Dunában vagy a Balatonban. Visszamentek a házba, a nyomozás jelenlegi adatai szerint elsőként a 17 éves gyanúsított sújtott le a nyugdíjasra egy söröspalackkal, az orrnyergén találta el többször” – mondta a lapnak Bebes Zoltán őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. 

„Mi van, meg akartok ölni?”

A férfi egy darabig talpon maradt, a vallomások szerint azonnal átlátta a helyzetet. „Mi van, meg akartok ölni?” – kérdezte, sokkal többet mondani, tenni azonban nem tudott. A fiatalkorú mellbe rúgta, majd a földre esett embert ütlegelte. Ekkor kezdték el ütni a fent említett tárgyakkal. A brutálisan összevert, vérző és hörgő férfit sorsára hagyták, értékek után kutattak a lakásban. Néhány ékszert vettek magukhoz, majd nyomaik eltüntetése céljából hígítót locsoltak szét a padlón és az ágyon, és rágyújtották a házat a még élő öregúrra.

Eldobták a zsákmányt

A fiúkat – és a velük lévő lányt – még azelőtt igazoltatták a környéken, hogy kiderült, emberölés történt. Addigra az ékszerektől és véres ruháiktól megszabadultak, bozótosba, illetve szemetesbe dobták azokat. A környéken élők három fiatalt láttak a környéken a gyilkosság idején, így hozták összefüggésbe őket az esettel, majd kapták el őket. A fiúk előzetesben vannak, gyermekkorú társukat tanúként hallgatták ki, de vizsgálják a szerepét az emeberölésben és a korábbi lopásban is.

Olvasói sztorik