Közélet

Fékhibás rendőrautó okozhatott volna balesetet

rendorauto-bunugy(430x286).jpg (Array)
rendorauto-bunugy(430x286).jpg (Array)

Erikának nagy mázlija volt, a rendőrautót vezető rendőrnő inkább az árokba csapódást választotta, mintsem beléjük menjen.

A Facebookon köszönte meg két rendőrnőnek egy érdi nő, hogy nem hajtottak bele fékhibás autójukkal, hanem inkább az árokba kormányozták a Volkswagent – írja a Bors hétfői száma. “A hátsó ülésen a fiam ült, és a rendőrautónak nem működött a fékje. Köszönöm, hogy a saját épségüket kockára téve előzték meg a szinte elkerülhetetlen balesetet” – írta Vincze Erika.

A nő két és fél éves fiával épp gyermekorvoshoz tartott, a főútról balra akart kanyarodni, amikor kerékcsikorgást hallott maga mögül. A tükörből látta, hogy egy rendőrautó jön mögötte, a sofőrje félrerántja a kormányt és az árokba vezeti a kocsit. Mindkét rendőrnő megsérült, tőlük tudta meg, hogy az ütközést elkerülendő vezették az autót az árokba.

A nő szerint nagy szerencséjük volt a rendőröknek, épp egy betontömb előtt állt meg az autójuk. A helyszínen állítólag többen is hallották, hogy az egyik rendőr azt ismételgeti, ő már többször jelezte, hogy rossz a kocsi fékje. A rendőrség erre nem kívánt reagálni, csak annyit közöltek, hogy az egyik rendőrnő könnyebben megsérült, illetve az esetet az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik