Aso(210x140).jpg (Array)
Közélet

Brutális gyilkosság és elásott holttest Érden – újabb részletek

A gyilkosok napokig dolgoztak azon, hogy teljesen befedjék a gödröt. Szobrokat vettek, ezeket helyezték a tetejére.

Vádat emelt azt ügyészség két férfi ellen, akik 2012 tavaszán megölték és elásták ismerősüket egyikük házának udvarán, Érden. Emberölés miatt állítják őket bíróság elé hamarosan.

A kegyetlen gyilkosságra csak 2014 nyarán derült  fény, a rendőrség akkor részletes tájékoztatást adott az esetről. Közölték, áprilisban kaptak bejelentést, hogy két férfi megölt egy embert Érden, holttestét pedig egyikük kertjében elásták. A nyomozók azonosították a gyilkosokat, ezzel együtt pedig adatgyűjtésbe kezdtek. Először tanúként, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták, a férfival 2012 tavaszán végeztek, az áldozat az egyik gyanúsítottal érkezett a másik tettes házába, ahol tragédiába torkolló vita pattant ki közte és a “házigazda” között. Dulakodni kezdtek, majd a gyanúsított egy baltával többször fejbe vágta az áldozatot, aki az udvarra menekült. A támadó utánasietett, ott már kővel ütötte és fojtogatta. Végül társa is nekiesett, rálépett a nyakára.

A Pest Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a támadók régóta barátok voltak, rendszeresen átjártak egymáshoz. Az áldozat szintén Érden lakott, ott találkozott egyik gyilkosával. Egész nap ittak, majd átmentek a másik férfihoz, hogy szállást keressenek neki. Hogy a vita miért pattant ki az érintettek között, azóta sem sikerült tisztázni. Utána került elő a már említett balta és a terméskő. Kiderült, amikor a férfi eszméletét vesztette, támadói összekötözték a kezét, ekkor állt rá egyikük a nyakára. Ezután beletették a gödörbe, amelyet korábban – más célból – már kiástak. Iratait elégették, a gödör teljes befedésén pedig napokig dolgoztak. Elrendezték a felszínt és szobrokat helyeztek rá. A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.