kes(430x286)(2).jpg (Array)
Közélet

Megölte barátját, majd járdára “ültette” a holttestet a környei gyilkos

A támadó két késsel sebezte halálra áldozatát, összesen tíz szúrást ejtett a testén.

Vádat emelt az ügyészség egy 60 éves férfi ellen, aki tavaly nyár végén megölte barátják környei otthonukban. Emberölés miatt állítják bíróság elé hamarosan.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint négyen éltek a hétvégi házban, egy pár – a gyilkos férfi és élettársa – valamint két barátjuk. A tragédia napján a társaság az egyik telken füvet nyírt, közben italoztak. A két barát között – miután egyedül maradtak – vita robbant ki és dulakodni kezdtek. Ekkor került elő a két kés: a támadó mindkettővel megszúrta áldozatát, összesen tíz szúrást ejtett a testén, négyszer az alsó végtagjain, hatszor pedig a mellkasán találta el. A férfi néhány perc alatt meghalt.

Amikor a késelő rájött, hogy barátja meghalt, megijedt, így megragadta a holttestet és kivitte a ház mögötti járdán lévő konyhaszekrényhez. Félig felültette és mindkét kezébe kést tett. Ezután berohant párjához és közölte vele, hogy baj van, ismerősük vérzik, hívja a mentőket.

Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott a szurkálóval szemben. 

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.