Közélet
Ugyesz-ugyeszi-talar(210x140).jpg (Array)

Felfüggesztettet kapott a pedofil zalai paptanár

A férfi egy 13 éves fiúval a szexuális szokásairól akart beszélgetni, egy 16 évesnek pedig internetes levelezésben tett szexuális tartalmú célzásokat.

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a tanári hivatástól a Nagykanizsai Járásbíróság azt a 36 éves paptanárt, aki a nagykanizsai piarista iskolában két diákhoz is megpróbált szexuális céllal közeledni – írja az MTI. Kiskorú veszélyeztetésének kétrendbeli bűntettében találták bűnösnek a napokban. A döntés szerint öt évig a hivatását sem gyakorolhatja. A végzést minden érintett tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

A teológus, hittanár 2009-től dolgozott az egyházi oktatási intézményben, ahol földrajzot és kémiát tanította Zalai hírlap szerint.
A tavaly nyáron végetért tanévben egy 13 éves fiúval a szexuális szokásairól kezdeményezett beszélgetést, egy 16 éves fiúnak pedig internetes levelezésben tett szexuális tartalmú célzásokat. A vádirat szerint a tanár a viselkedésével károsan befolyásolta a gyerekek lelki fejlődését.

Az MTI korábbi rendőrségi információja szerint a piarista iskola igazgatója tett tavaly nyáron bejelentést az intézmény volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. Az esetről akkor először beszámoló Kanizsahír portál azt írta: egy 12 éves nagykanizsai gyermek édesanyja jelezte, hogy fia számítógépén az iskola tanárával folytatott, pedofíliára utaló üzenetváltások történtek, s tudomására jutott, hogy a tanár az előző munkahelyein is hasonló ügyekbe keveredett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.