Közélet

Meztelen fotók készültek a Pesten verekedő lányról

Veres(210x140).jpg (Array)
Veres(210x140).jpg (Array)

Nemrég egy hotel előtt tépte egymást két lány, a rendőrség több eljárást is indított, miközben pőre képeket talált az egyik lap a verekedő "hölgyről".

Budapesten rég volt olyan szomorú verekedés, mint ami két fiatal nő között történt egy hete egy budapesti hotel előtt. A lapok által vagy modellnek, vagy escortnak nevezett két nő az őket hergelő bámészkodók szeme láttára tépte meg egymást. A Bors szerint a rendőrség eljárást indított az ügyben, nem csak a nők ellen.

Az V. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság gyanújával nyomoz, a gyanúsítottat azonosították. Az eset miatt ráadásul kifosztás gyanújával is eljárás indult két budapesti férfi ellen. Ők a lap szerint a megvert nő táskájával és pénzével távoztak.

 

A lapnak is elküldték azt a pár fotót, amin a támadó lány beazonosítható. A meztelen képek egy baseli bordély honlapján jelentek meg. Ahogy a Bors fogalmaz (úgy nem tud senki): “Ráadásul a hölgy egy másik meztelen hölggyel kéjeleg.”

Természetesen a nő nem prostituált, anyja mindenkit megnyugtatott: “Egy fotósorozatot készített róluk a fotós, amiért kaptak 200-250 ezer forintot, és aláírták, hogy felhasználhatják őket. Így kerülhettek fel erre a honlapra, de sohasem járt Svájcban, tudnék róla, egy fedél alatt élünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik