Közélet

1996-os gyilkosság miatt keresik ezt a férfit

A Zala megyei Csapiban ölte meg tettestársával a vadkárbecslőt annak idején. A tettestársat elfogták, megindult a hajtóvadászat.

Elfogatóparancsot adott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) egy 38 éves féri ellen, aki a gyanú szerint társtettese volt egy 1996-ban Csapiban történt gyilkosságnak. Bűntársát a rendőrök a múlt héten fogták el.

A Police.hu-n csütörtök reggel jelent meg a ZMRFK felhívása, amiben segítséget kérnek a rendőrök a 38 éves Czimmermann Péter elfogásahoz. A fényképes felhívás szerint a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki egy 1996-os bűnügyi számra hivatkozva.

 

Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a férfi annak az 1996-ban, Csapiban történt emberölésnek a társtetteseként lett gyanúsított, amiben egy hete került házi őrizetbe egy 37 éves férfi. A rendőrök június 16-án vették őrizetbe a másik gyanúsítottat, aki társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban.

A gyilkosság előzményeiről a Zalai Hírlap számolt be. A 37 éves férfi még középiskolás korában barátkozott össze a preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó későbbi áldozattal. A fiú elhatározta, hogy társa segítségével megszerzi a férfi vagyontárgyait, ha kell, meg is öli. Ehhez egy éles lőfegyverré átalakított légpuskát is szerzett.

A férfi, ahogy korábban többször, úgy 1996. április 5-én is autójával elvitte magához a fiút, és amikor elaludt, a fiatal beengedte társát a házba. Amikor egyebek közt a fegyvereket, műszaki cikkeket pakolni kezdték, a férfi felébredt a zajra, a fiú pedig fejbe lőtte.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfiról bármit tud, illetve tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-80/200-492-es telefonszámon, vagy tárcsázza a 107-es vagy a 112-es segélyhívószámokat, de tehet bejelentést személyesen is bármelyik rendőri szervnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik