Közélet

Dicsekedtek a brutális gyilkossággal a borsodi fiatalok

birosag(210x140).jpg (Array)
birosag(210x140).jpg (Array)

Ketten, hátulról támadtak rá egy idős emberre, erre voltak büszkék. Másnap már hárman mentek rabolni. Egyikük a bíróság szerint nem bánt meg semmit. Mindannyian felmentésért harcolnak. 

Emberölés, magánlaksértés, rablás, lopás, bűnpártolás és állatkínzás – mindez szerepelt annak a három fiatalnak a bűnlajstormán, akiknek az ügyében kedden döntött a Miskolci Törvényszék. Az elsőrendű vádlott 16, a másodrendű 20, a harmadrendű pedig 12 évet kapott. Előbbit a fiatalkorúak börtönébe, utóbbi kettőt fegyházba viszik.

A fiatalok három egymást követő napon keresztül törtek be különböző hétvégi házakba, lakóházakba. Az első napon, Miskolc-Lyukóvölgy városrészben – miután leitták magukat – ketten közülük célba vették egy idős ember házát. Átugrottak a kerítésen és benyomták a bejárati ajtót, így jutottak be hozzá. Hátulról támadtak rá a lakóra és tizenkilenc készszúrást ejtettek a testén. Miután visszamentek társukhoz, eldicsekedtek azzal, hogy mit tettek. Cinkosuk segített nekik eltüntetni a bizonyítékokat: elégette a véres ruháikat és a gyilkos eszközt. Őt bűnpártolással vádolták meg.

Másnap már hárman indultak rabolni, ám a lakónak sikerölt bemenekülnie a fürdőszobába és eltorlaszolnia az ajtót, így “csak” az értékeit vitték el, bántani nem tudták. Ám a másodrendű vádlott a tulajdonos németjuhászának láncát úgy húzta meg, hogy a kutya csak két lábon tudta tartani magát, vagyis lényegében felakasztotta az állatot. Az eb percekig bírta, de a saját testének tömegét nem tudta tovább tartani és végül elpusztult.  A lakó annyira félt, hogy két napig nem mert előjönni a fürdőszobából, csak miután rokonai rátaláltak.

Kiderült, a fiatal bűnözők feltörtek egy üresen álló hétvégi házat is, ahol különböző értékeket zsákmányoltak.

A bíróság – egyebek mellett  – enyhítő körülményként értékelte az első- és a másodrendű vádlott tényfeltáró beismerő vallomását valamint “a tárgyalásokon is látható megbánó magatartását”, amit a másodrendű vádlott nem egyáltalán nem tanúsított. 

A döntés nem jogerős, a fiatalok felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek. A bíróság egyben elrendelte az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatását is, aki eddig házi őrizetben volt – tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik