Közélet

Sült krumplit lopott, hat és fél évet kapott

sult-krumpli(960x640).jpg (Array)
sult-krumpli(960x640).jpg (Array)

F. Tibor nagyon éhes volt, amikor betért egy érdi gyorsétterembe. Leült egy vendég mellé és kérte, adja neki a sült krumpliját.

Az eset még március 9-én este történt, a kiszemelt vendég az első megdöbbenése után természetesen nemet mondott, de Tibor másodjára is a krumplit követelte, nyomatékot is adott szavainak, megmutatta a nála lévő vascsövet, írja a Blikk.

„A támadó azt mondta, levágja a fejét a vendégnek, ha nem adja neki a sült krumpliját, de a megdöbbent férfi továbbra sem volt hajlandó átadni az ennivalóját” – mondta a lapnak egy hatósági forrásuk, aki hozzátette: időközben a vendég barátja is megérkezett, ő is leült az asztalhoz, mert azt hitte, egy baráti társaságba csöppent.

De Tibor nem barát volt, csak egy éhes kellemetlenkedő. Végül az elítélt elvette a krumplit és távozott, vagyis csak távozott volna, mert az ajtóban visszafordult, visszament az asztalhoz és megkínálta azokat, akiktől az előbb elvette a sült krumplit. Ők nem kértek belőle, a férfi pedig most már tényleg távozott.

A Budaörsi Járási Bíróság néhány nappal ezelőtt hat és fél év fegyházzal büntette F. Tibort, a vascsöves sült krumpli ellopása a bíróság szerint felfegyverkezve elkövetett rablás. „A bűncselekmény büntetési tétele öttől 10 évig terjedhet. A bíróság ennek fényében 6 és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki fellebbezett” – mondta a lapnak Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék sajtószóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik