Közélet

Részegen hajtott a Tiszába a rendőr Szegeden – pénzbüntetést kapott

Ugyesz-ugyeszi-talar(210x140).jpg (Array)
Ugyesz-ugyeszi-talar(210x140).jpg (Array)

A kocsiban az egyenruháson kívül négyen ültek, mindannyian ittasak voltak. Egyikük sem sérült meg.

Első fokon 225 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki ittasan,  négy utasával a Tiszába hajtott a szegedi rakpartról – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. A kocsit egy rendőr vezette. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Az egyenruhást – a pénzbüntetésen túl – öt hónapra eltiltották a vezetéstől.

A vádlott március 7-én éjjel érkezett Szegedre ,egy rendezvényre. Az autó volánja mögött akkor még egyik társa ült. Valamennyien ittasak voltak, amikor a már rendőr által vezetett autóval a Huszár Mátyás rakpartra hajtottak. A megengedettnél gyorsabban, legalább 80 kilométer per órás sebességgel haladtak, amikor a  jármű – a kelleténél nagyobb kormánymozdulat miatt – sodródni kezdett, megperdült, majd a folyóba zuhant. Az autóban öten utaztak, de a balesetben senki nem sérült meg.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett ellene – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik