Közélet
Plakátoscsík (Array)

Plakátrongálás – Csaknem hatvan eljárást indított már a rendőrség

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 06. 18. 14:32

Összesen 85 megrongált plakát kapcsán nyomoznak.

Huszonöt szabálysértési- és harmincnégy büntetőeljárás indult konzultációs plakátok megrongálása kapcsán – közölte csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság. Egyes esetekben több rongálást egy eljárásban vizsgálnak.

Elárulták azt is, összesen hány “pórul járt” plakátról tudnak: a csütörtök reggeli adatok szerint összesen 85-ről.

A Belügyminisztérium által felügyelt titkosszolgálatok nem vettek részt a kormány bevándorlásról szóló plakátjainak megrongálásával összefüggő ügyekben – ezt a tárca rendészeti államtitkára csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén közölte. Tasnádi László leszögezte: a rendőrség a mindenkori törvényeknek megfelelően végzi a munkáját.
Az ORFK vezetője a bizottság előtt arról beszélt, hogy a rendőrségnek nincs és nem is volt listája a kihelyezett plakátokról.

Az első bejelentés június 6-án reggel érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság központjába arról, hogy a Népfürdő utcában két helyen is megrongáltak plakátokat.  Papp Károly a XIV. kerületi Gundel Károly utcában történt esetről azt mondta, hogy a helyszíntől a rongálás idején hatvanöt méterre voltak a rendőrök. Állítja, akkor hat embert állítottak elő és hallgattak meg a rendőrök, de sem ujjlenyomatot, sem DNS-mintát nem vettek tőlük.

Beszámoltak egy június 8-ai esetről is, amikor egy magánszemély tett bejelentést arról, hogy az ingatlanja területén lévő plakátot festékkel dobálták meg. A megérkező rendőrök azonban a helyszínt nem biztosították, a bűncselekmény gyanúját sem ismerték el, ezért az intézkedés ügyében vizsgálatot rendeltek el.

 

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.